Elérkeztünk megint egy témakör végéhez. Szokás szerint itt vannak a tankönyv szerint legfontosabb ismeretek, amit nektek mindenképpen tudnotok kell.
Jól véssétek az eszetekbe a termikus kölcsönhatásról tanultakat. Ez a kölcsönhatások egyik fontos fajtája a fizika egyik központi fogalma.
DEFINÍCIÓ: Kölcsönhatásnak nevezzük azt a fizikai jelenséget, amikot két vagy több test hat egymásra és ez a hatás mindaddig tart, amíg a testek kapcsolatban vannak egymással.
Magától értetődő meghatározás. Persze, de két fontos eleme van ennek a mondatnak és így a kölcsönhatásnak is. Két vagy több résztvevője van és meghatározott ideig tart, de tulajdonképpen bármeddig is tarhat.
A Nap és a Föld a gravitációs kölcsönhatásban (vonzás és ennek hatására keringés) vannak egymással és ugye kb. 4,5 milliárd éve tart már.
A szöveget könnyű megtanulni, főleg, hogy nagyon összevág a mindennapi tapasztalatotokkal. Ezekkel a jelenségekkel már sokszor találkoztatok és mindannyiszor az itt leírt törvényszerűségek szerint zajlottak le. Tehát csak annyi az újdonság, hogy itt szabatosan, fizikai nyelvezettel vannak ezek leírva.
A bal oldalt felül látható görbét emelem ki, mert talán ez újdonság. A valóságban a termikus kölcsönhatás végén kialakul a közös hőmérséklet, az egyensúly és ez pontosan az itt látható görbének megfelelően történik. Tehát a két test hömérséklete szépen fokozatosan simul egymáshoz, amint az a görbe lefutásán is látható.
Miért van ott legalul jobb oldalt ez a havas táj? Ez egy eszkimó "iglu" (eszkimó néven a ház), amely példa a hőszigetelőre. A jég ugyanis jó hőszigetelő és ha az iglut belülről jól befűtik, akkor az sokáig megtartja a hőmérsékletét, kellemes hőfokban lehet benne lakni.
Sok sikert a TZ dolgozathoz!